kiscim4617
 
 

A családi élet „zökkenőiről”

tudaster4417A Muravidéki Pedagógusok Egyesülete Tudástér című új előadássorozatának első állomásán Kozma-Vízkeleti Dániel előadását hallhatták az érdeklődők október 24-én a Dobronaki KÁI-ban.
Az előadó, aki az egyesület meghívására nem először jár a Muravidéken, első előadásának az „Elkerülhető zökkenők a családi életúton” címet adta.
A szakember a családterápiából, annak gyakorlati tapasztalataiból is rengeteg példát hozott fel. A tudomány állása szerint a „múltpozitív-jelenhedonista-jövőorientált” típus lenne az elvárás az egyénnel szemben, illetve a párban élők esetében is. A konfliktusok gerjesztésének technikáját azonban sokszor igen gyorsan „eltanulják” a szereplők, és természetesen másképp néz ki egy három hónapos, egy 10 esztendős vagy egy 23 éves párkapcsolat. A szokások és az időbeosztás tekintetében azonban a gyerekek kora is meghatározó lehet. Az életszakaszokhoz való igazodás is fontos tényezője a párkapcsolatoknak: s ha ezt sikerrel megoldották a korábbi generációk, akkor kapunk tőlük egy jó mintát.
Az előadó szerint egy 15–16 éves párkapcsolat általában már kissé megfakulttá válik. A konfliktus azonban a változás kifejezéssel éri el tetőfokát, nevezetesen azzal a mondattal, hogy: „Meg kéne változnod”! Ennek a párja az: „Úgy megváltoztál!” A kiegyezést azonban a „legyen minden úgy, mint régen” jelenti. De ez is nagy elvárás magunkkal szemben, amivel önmagunkat hozzuk csapdába. Ez egy olyan toposz, amelyre az „állandósággal”, a beválttal lehet még időt nyerni.
Végezetül az előadó a környezet jó vagy rossz hatásáról elmondta: csak a kisközösségek tudnak jótékony hatást kifejteni a családi kapcsolatra konfliktus esetén, a virtuális erre nem képes.
MCSi Design