kiscim0818
 

Cél az egészséges életmód népszerűsítése

tur dobr04182A Dobronaki Turisztikai Egyesület megtartotta éves közgyűlését, amelyen Kardinar Marjan egyesületi elnök bemutatta a 2017-es munka- és pénzügyi beszámolót, valamint ismertette a 2018-as egyesületi programtervet. Kiemelt célként újdonságnak számít az egészséges életmód népszerűsítése.
A múlt pénteki ülésen elhangzott, hogy az egyesület tavaly mintegy 9.900 euróból gazdálkodott, a tevékenységét a Dobronak Községi Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség 1.500, míg Dobronak Község 2.000 euróval támogatta. A héteurós tagsági díjból mintegy 580 euró folyt be.
Az egyesület 2018-as programterve is számos és tarka tevékenységet tartalmaz, melyek megvalósítása – hasonlóan az eddigiekhez – a községben működő többi egyesülettel együttműködve valósul meg. Idegenforgalmi szempontból Dobronakon is a nyári hónapok a legaktívabbak. Júniusban kerül idén is megszervezésre a Vid-napi kerékpármaraton a Szlovénia kerékpározik (Slovenija kolesari) rendezvény keretében, júliusban pedig ismét lesz Slo24Ultra 12 és 24 órás kerékpározás is. Az egyesület egyik legjelentősebb rendezvénysorozata a község idegenforgalmi napjainak lebonyolítása, mely idén is több közösségi, szórakoztató és sportrendezvényt tartalmaz. A egyesület több gyalogtúra szervezője is, de gondját viseli a Bor és perec című, valamint a Márton-napi rendezvényeknek is. A hagyományos programok közé tartozik az egyesületi kirándulás és a tavak melletti települések találkozóján való részvétel, amely idén Zbiljén lesz. Folytatódnak a csütörtöki egyesületi találkozók is.
tur dobr04181Az idei programterv újdonságot is hoz, mégpedig kiemelt feladatként az egészséges életmód népszerűsítését. A Dobronaki Turisztikai Egyesület célul tűzte ki, hogy szombat reggelenként könnyű tornával, mozgással egybekötött közösségi eseményt tartanak a Bakonaki-tónál. Ha sikeresek lesznek ezek az események, akkor partnerként beléphet a Nemzeti Egészségügyi Intézet is, amely a Bakonaki-tó környékét az egészséges életmód fejlesztésének egyik állandó pontjává jelölheti ki.
MCSi Design